_____________________________________
- A pénzügyi piacok válsághelyzetében az Európai Értékpapír-piaci Hatóság az ún. short-ügyletek korlátozását lehetővé tevő hatásköre nem ellentétes az uniós jog szabályaival.
- Az EUMSZ 114. cikke (az általános jogharmonizációs klauzula) megfelelő jogalapot biztosít ezen hatáskör létrehozására.
- A Bíróság továbbfejlesztette az uniós szabályozó hatóságokra átruházott hatáskörökkel kapcsolatos gyakorlatát (különös tekintettel a Meroni és a Romana ügyekben hozott ítéletekre) értelmezve és pontosítva az ebben kialakított kritériumok rendszerét.
- A Főtanácsnok indítványában javaslatot tett a szabályozó hatóságot létrehozó rendelet általános jogalapjának és az egyes rendkívüli hatáskörök jogalapjának elválasztására és e jogalapok önálló vizsgálatára. Ez alapján a Főtanácsnok szerint az ún. short-ügyletek rendkívüli körülmények közötti korlátozását lehetővé tevő hatáskör számára az EUMSZ 352. cikk (az ún. „rugalmassági klauzula”) a megfelelő jogalap, nem pedig az általános hatályú EUMSZ 114. cikk.
- A Bíróság nem követte a Főtanácsnok érvelését. Ítélete, jogi vitathatósága ellenére, fenntartotta a tagállamok szabályozási mozgásterét nagyban leszűkítő, pénzpiaci válsághelyzetekben bevethető hatáskör lehetőségét, amellyel egyértelműen a 2008-2010-es pénzügyi válság következtében megújított európai gazdasági (pénzügyi) kormányzási rendszer integritásának és hatékony működésének érdekei mellett foglal állást.
Az ügy felperese – az Egyesült Királyság – a 2011. január elseje óta működő Európai Értékpapír-piaci Hatóság (EÉPH) (angolul: European Securities and Markets Authority – ESMA) egyik, rendkívüli helyzetben alkalmazható hatáskörét vitatta. E hatóság egyike a három hatóságból álló Európai Pénzügyi Felügyeleti Rendszernek (a másik két hatóság az Európai Bankhatóság és az Európai Biztosítási és Nyugdíj Hatóság), mely a 2008-ban kezdődő hitelválság által felszínre hozott kihívásokra próbál egységes, unió szintű választ adni. Az EÉPH feladata a befektetők védelme és a pénzügyi piacok biztonságos működésének biztosítása.
A felperes a short-ügyletekre és hitel csereügyletekre vonatkozó 236/2012/EU rendelet (HL L 86/1) 28. cikkének megsemmisítését kérte. Hangsúlyozni kell, hogy nem kérdőjelezte meg EÉPH létrehozását és működését, hanem egy, adott hatáskör miatt fogalmaztak meg kifogásokat. A 28. cikk lehetővé teszi, hogy az EÉPH a pénzügyi piacok, vagy Unió pénzügyi rendszere működését legalább részben fenyegető veszély esetén, ha az illetékes nemzeti hatóságok nem hoztak intézkedést, vagy nem kezelik megfelelően a helyzetet, megtiltsa vagy feltételekhez kösse az ún. short-ügyleteket. A rendelet értelmezésében a short-ügylet olyan részvény vagy hitelviszonyt megtestesítő értékpapír eladása, mely az ügylet időpontjában nincs az eladó tulajdonában. Ez a hatáskör az EÉPH számára lehetőséget biztosít a pénzügyi piacokon gyorsan kialakuló válsághelyzetben történő beavatkozásra, és ezzel a hatóság lassíthatja, vagy megelőzheti a válság terjedését.
A felperesek a fent hivatkozott cikk megsemmisítését négy jogalappal támasztották alá. Elsőként arra hivatkoztak, hogy a 28. cikk sérti a szabályozó hatóságokra való hatáskör átruházásnak az Európai Bíróság esetjogában lefektetett alapelveit (ld. 9/56. sz. Meroni ügy [1958] ECR 133). Másodsorban, a 28. cikk felhatalmazza az EÉPH-t arra, hogy „kvázi jogalkotási aktusokat” fogadjon el, és ez szintén sérti a hatáskör átruházásnak az esetjogban tisztázott elveit (ld. 98/80. sz. Romana ügy [1981] ECR 1241). Harmadrészt, az EUMSZ 290. és 291. cikke sem teszi lehetővé a 28. cikkben foglalt szabályozó hatáskör átruházást az EÉPH-ra, mivel e cikkek alapján csak az Európai Bizottságra lehet végrehajtó és implementáló hatásköröket telepíteni. Utolsóként, ha a vitatott 28. cikk úgy is értelmezhető, hogy az alapján egyedi határozatokat hozhat az EÉPH, akkor a felperesek szerint ez összeegyeztethetetlen a rendelet jogalapjául szolgáló EUMSZ 114. cikkel, mivel az a jogközelítés céljából általános hatályú jogalkotási aktusok megalkotására és az erre vonatkozó hatáskörök átruházásra ad lehetőséget.
Mint látható, a felperesek érveinek gyújtópontjában az a meggyőződés állt, hogy a 28. cikk olyan széleskörű diszkrecionális hatáskört biztosít az EÉPH-nak, mely átruházása egyes alapszerződési rendelkezések, illetve a kialakult bírói gyakorlat miatt is jogellenes. A konkrét kérdés eldöntése mellett így ez az eset lehetőséget adott az EU Bíróságnak, hogy a szabályozó hatóságokra történő hatáskör átruházás kereteit – korábbi jogértelmezését összefoglalva és az eset keretei között továbbfejlesztve – pontosítsa és értelmezze.
A bíróság a keresetet az összes hivatkozott jogalap esetében elutasította. A 28. cikk tehát nem ellentétes az uniós joggal, és így az EÉPH immár teljesen legitim módon avatkozhat be a short-ügyletekbe egy pénzügyi válsághelyzet esetén.
Az első érv esetében a Bíróság több ponton finoman elhatárolta a szóban forgó jogvitát a Meroni ügy alapjául szolgáló tényállástól, többek között rámutatott arra, hogy az az ügy nemzeti jog alapján létrejövő magánjogi jogalanyokhoz kapcsolódott, míg a jelen esetben egy uniós jogalanyról van szó, továbbá az EÉPH 28. cikk alapján történő hatáskörgyakorlásának megvannak azok a precíz, a rendeletben lefektetett feltételei, melyek pontosan behatárolják a cselekvési lehetőségeit. Azaz, a vitatott cikk nem ruházza fel az EÉPH-t olyan „széles diszkrecionális jogkörrel”, ami az uniós joggal ellentétes lenne.
A második érv, mely a Romana ügy egy megállapításán alapul, azért nem áll meg, mert a Romana ügy egy pontja a bíróság szerint nem írhatja felül a Meroni ügyben tett, hatáskör átruházásra vonatkozó, alapelvi szintű megállapításokat. Tovább, az uniós jogrend általában lehetővé teszi, hogy az Unió szervei és hivatalai általános hatályú aktusokat fogadjanak el, és ez még inkább gyengíti a Romana ügyre való hivatkozást. Tehát, annak ellenére, hogy a Romana esetben a bíróság kimondta, hogy a közösségi szociális politika terén működő Adminisztratív Bizottság nem hozhat a tagállami hatóságokat kötelező döntéseket, nem következik, hogy jelen esetben, egy jelentősen megváltozott szabályozási környezetben alapított hatóság, ne fogadhatna el „normatív jellegű aktusokat” is. Különösen, ha a Meroni ügyben meghatározott követelményeknek megfelel az ilyen aktusok elfogadásához szükséges hatáskör átruházása.
A harmadik érv értékelése a Bíróság szerint annak a kérdésnek a megválaszolást igényli, hogy vajon az EUMSZ 290. és 291. cikke kizárólagosan rendezi-e a végrehajtási hatáskörök átruházását, és e kereten kívül erre nincs lehetőség. A Bíróság érvelése szerint további hatáskör átruházási rendszerek is léteznek, melyek az EUMSZ rendszertani értelmezése alapján vezethetőek le. Azzal érvel a bíróság, hogy az EUMSZ 263. és további cikkek (eljárások megnevezése) lehetővé teszik, hogy az Unió „szervei” és „hivatalai” aktusaival szemben különféle kereseteket nyújtsanak be a jogalanyok, elismeri, hogy e „szervek” és „hivatalok” szintén rendelkeznek átruházott hatáskörökkel (argumentum a minore ad maius). Ezért ez az érv is megalapozatlan.
A negyedik, feltételes, érv szintén elfogadhatatlan a Bíróság szerint, mivel a rendelet megfelel az EUMSZ 114. cikke (általános belső piaci jogharmonizációs jogalap) által támasztott feltételeknek. Egyrészt valóban jogharmonizációs jellegű, mivel a tagállami értékpapír felügyeletek tevékenységének összehangolására törekszik, másrészt objektíven és ténylegesen megállapítható, hogy a rendelet célja a belső piac működési feltételeinek javítása.
Érdemes jelezni, hogy e ponton a Jääskinen Főtanácsnok markánsan eltérő álláspontot képviselt. Véleménye szerint az nem vitatható, hogy az EUMSZ 114. cikke alapján lehetséges szabályozó ügynökségeket alapítani, noha a korábban bevett gyakorlat jellemzően inkább az EUMSZ 352. cikk „jogelődjeire” támaszkodott. Azonban, és itt a Főtanácsnok egy nagyon fontos pontra mutatott rá, szét kell választani a szabályozó ügynökség létrehozása szempontjából releváns jogalapot, és az olyan különleges hatáskört megalapozó jogalapot, mint a vitatott 28. cikk.
A 28. cikk alapján gyakorolt hatáskör a Főtanácsnok szerint nem harmonizációs jellegű, ezért érdemben nem járul hozzá a belső piac megteremtéséhez és működésének javításához. Ugyanis e cikk igazából egy olyan „uniós szintű vészhelyzeti döntéshozatali mechanizmus” működését teszi lehetővé, mely pénzpiaci válsághelyzetekben – ha a tagállami hatóságok nem vagy nem megfelelően cselekszenek – beavatkozhat a piac versenyfeltételeibe. Ezért e hatáskör számára az EUMSZ 352. cikk (az ún. „rugalmassági klauzula”) lett volna a megfelelő jogalap, érvelt a Főtanácsnok, különösen azért mert a 28. cikk minden e jogalap alkalmazásához előírt feltételt, a szükségesség és az arányosság követelménye, teljesít. Továbbá az EUMSZ 352 által előírt egyhangú tanácsi döntés követelménye megnyithatta volna a „demokratikus visszajelzése fontos csatornáját” is.
Noha Főtanácsnok érvelése nem tekinthető megalapozatlannak a hibás jogalap megválasztásával kapcsolatban, a Bíróság e ponton nem követte a javaslatát és elfogadta az EMUSZ 114. cikkét jogalapként a vitatott 28. cikk vonatkozásában.
E döntés jogpolitikai értelemben is fontos, mivel azt jelzi, hogy a jelentősen integrált európai pénzügyi piacok működése kapcsán a Bíróság elfogadja, hogy az uniós szervek hatáskörgyakorlása olyan általános, uniós érdeken alapul, mely természetében és minőségében is különbözik a tagállami önálló érdekektől, és nem valósítható meg kizárólag a tagállami hatóságok együttműködésével.
(A pénzpiaci szabályozó hatóságok problémaköréről jogi szempontból tudományos igénnyel lásd: N. Moloney: EU Financial Market Regulation after the Global Financial Crisis: „More Europe” or More Risks. Common Market Law Review, 2010, 1317–1383.; E. Fahey: Does the Emperor Have Financial Crisis Clothes? Reflections on the Legal Basis of the European Banking Authority. The Modern Law Review, 2011. 581–595.)
Az írás a szerző véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.