_____________________________________
2015. május 9-e a szokásos Európa-nap mellett az európai integrációt megalapozó ún. Schuman-nyilatozat 65. évfordulója is volt. Robert Schuman francia külügyminiszter ebben, az 1950. május 9-én nyilvánosságra hozott kommünikében vázolta nyilvánosan először a német és francia szén- és acéltermelés közös Főhatóság alá történő rendelésének tervét, és ezzel megalapozta az integráció első alakzatának, a hat európai állam által létrehozott Európai Szén- és Acélközösségnek megteremtését. Az integráció alapító atyáinak – Adenauer, De Gasperi, Schuman és Monet – szerepét lehetetlen túlértékelni; hiszen, mint ezt a napjainkban jól-rosszul, de létező és működő Európai Unió igazolja, egy olyan vízió mellett kötelezték el magukat, amely saját korukban szinte elképzelhetetlennek tűnt, és ez nem kevés politikai bátorságot és éleslátást kívánt meg tőlük.
Az Európai Bizottság jelenlegi luxemburgi elnöke, Jean-Claude Juncker rövid, de annál figyelemreméltóbb levélben fordult a biztosokhoz az évforduló kapcsán (mely a második világháború befejeződésének 70. évfordulójával is egybeesett). Juncker levelében kihangsúlyozza, hogy az európai integráció legfontosabb eredménye a második világháborút követő folyamatos béke, beleértve azt, hogy az egyes európai nemzetek ma úgy tudnak együttműködni, hogy az kölcsönösen hasznukra válik.
E pontig Juncker levelét egy egyszerű ünnepi megemlékezésnek is tekinthetnénk, azonban a Bizottság elnöke szokatlan irányba viszi tovább ezt a gondolatot. Arra hívja fel ugyanis a figyelmet, hogy „a béke biztosításának és az együttműködés alapelveit azonban nem szabad magától értetődőnek tartani”, mivel napjaink viszonyai igencsak kiszámíthatatlannak tűnnek. Ezt követően úgy érvel, hogy „vissza kell állítani a polgárok bizalmát a válságot követően.” Ez pedig úgy valósítható meg a legkönnyebben, ha olyan közpolitikai területek felé fordul az Európai Unió, amelyeknél az európai fellépés valódi és érzékelhető különbséget jelent. Végső soron a Bizottság elnöke arra bíztatja kollegáit, hogy merítsenek inspirációt az alapító atyák példájából, különös tekintettel arra, hogy az integráció maga is dinamikus jelenség, amely folytonosan változik összhangban a lehetőségekkel és a kihívásokkal
Miért érdekes valójában ez a rövid levél? Több szempontból is. Elsőként érdemes felfigyelni arra, hogy a béke hangsúlyozásával Juncker tudatosan szakít azzal az uniós retorikával, amely folytonosan azt hangsúlyozta, hogy a különféle szakpolitikai sikerek – pl. az árak csökkenése, a külföldi munkavállalás korlátozatlansága, egységes szabványok kialakítása, az energiabiztonság javulása stb. – legitimálják az Európai Unió létét, hiszen ezek a polgárok számára a leginkább kézzelfogható eredmények. Az Európai Bizottság elnöke az egyáltalán nem magától értetődő hetven éves béke középpontba állításával tudatosan nyit az elvontabb politikai gondoltok és ezen keresztül az eszmék felé. Talán nem tévedünk nagyot, ha ebben szándékos értékválasztást látunk, amely alkalmas lehet hosszabb távon egy olyan értékbázis megteremtésére, amely akár azt is lehetővé teszi, hogy az Európai Unióval ne csak eredmény-, hanem értékalapon is azonosuljanak az európai polgárok. Azaz, végső soron, akár egy európai identitás-teremtő hosszabbtávú vállalkozás nyitányát is jelentheti ez a levél.
Másodsorban, a levél, noha igen röviden, de félreérthetetlenül jelzi, hogy a Bizottság elnöke is tisztán látja, hogy az Európai Unióba vetett bizalom – nem függetlenül a 2008-ban kezdődő globális, majd európai pénzügyi válság során tett vitatható, alapvetően a megszorításokra és a monetáris fegyelem erősítésére épülő intézkedések miatt – komolyan megingott. Az elmúlt időszakban jelentősen nőtt az euro-szkeptikus és -kritikus pártok népszerűsége (Spanyolország – Podemos, Franciaország – Front National), sőt Görögországban egy ilyen párt (Sziriza) már kormányt is alakított. A konzervatív párt győzelme, és ezzel párhuzamosan az Európai Unióból való kilépést szorgalmazó UKIP jelentős erősödése (9.5%-al 12.6%-ra nőtt a UKIP-re leadott szavazatok aránya) a múlt heti angliai választásokon szintén intő jel az Európai Unió elfogadottsága kapcsán. Arról tanúskodik Juncker levele, hogy ezt a problémát immár az uniós bürokrácia legmagasabb szintjein sem tagadják, és ez mindenképpen komoly előrelépés lehet az Európai Unió jelenlegi helyzetében.
Végül, Juncker legérdekesebb megoldási javaslata az, hogy az alapító atyákról kell példát venni. Azért különösen érdekes ez a megállapítás, mert Jacques Delors bizottsági elnökségét követően az Európai Közösség, majd Európai Unió legfontosabb vezetői egyre inkább szakpolitikai jellegűként láttatták tevékenységüket és szerepüket, és így egyre távolabb kerületek a hagyományosabb, államférfiúi politikai szerepektől. Ebben az időszakban sokkal inkább a konkrét szakpolitikai és jogi célok domináltak, mint a politikai értékek, víziók és a változtatás bátorsága. Úgy tűnik, Juncker kiegyensúlyozottabb politikusi szerepre törekszik és valószínűleg ezért igyekszik az alapító generáció hagyományát felkarolni és újra előtérbe állítani.
Összegezve, e rövid levél akár egy jelentősebb politikai hangsúlyváltás kezdetét is jelentheti, melynek célja az Európai Unió legitimitásának megerősítésével az utóbbi években elvesztett bizalom legalább részben történő visszaszerzése. Ebben központi szerepet kaphat a béke mint érték kihangsúlyozása, és ez minden bizonnyal jó választás, mivel egyrészt tagadhatatlan, hogy ebből a szempontból az európai integráció kiválóan teljesít, ahogy ezt Európa immár hetven éves békés periódusa megfelelően igazolja. Másrészt a béke igénye az emberi természet egyik legalapvetőbb vonása, így nem elképzelhetetlen, hogy a béke és az Európai Unió tevékenységének összekapcsolásával az Unió elfogadottsága is javulhat. Csak remélni lehet, hogy a politikai eredmények szempontjából Juncker és kollégai fel tudnak nőni az alapító atyákhoz.
Az írás a szerző véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.