_____________________________________
- Az Európai Unió és Németország mindenképpen gyors megoldást szeretne a válságra, mivel az komolyan aláássa a fennálló politikai stabilitást.
- A Nyugat-Balkán lezárása és a menedékkérők Görögországban tartása csupán ideiglenes és részleges megoldás lehet.
- Az EU és Törökország közti megállapodás eredményessége kétséges, miközben az európai integrációt humanitárius elvei feladásával vádolják.
- A válság kulcsa a szíriai tartós béke megteremtése.
A menekültválság megoldatlansága 2016 tavaszára már igen fenyegetővé vált az Európai Unió számára. Bár a tagállamok kormányainak többsége és „Brüsszel” nem tagadja meg az „EU, mint a védelemre szorulók biztos menedéke” ideáját, a tavalyi évhez hasonló létszámú, vagyis 1 millió feletti menedékkérő befogadását mindenképpen meg akarja akadályozni. A befogadási terhek meghatározó részét ugyanis néhány tagállam, Németország, Svédország, illetve kisebb mértékben Ausztria és más skandináv államok vállalták fel, és mostanra lehetőségeik határára értek. A közös európai menekültpolitika sztenderdjeinek való megfelelés ekkora nagyságrendek mellett önmagában súlyos kihívást jelent, amihez még növekvő társadalmi feszültség és kormánypártok népszerűségvesztése is társul.
Először a skandináv államok jelentették ki, hogy nem képesek további menedékkérők fogadására. Rövidesen – kihasználva, hogy a téli idő miatt kevesebben érkeztek Görögországba – Ausztria is fokozatosan minimálisra korlátozta a menedékkérők befogadását, ami napokon belül lényegében a nyugat-balkáni menekültútvonal lezárásához vezetett. Jelenleg tehát a menedékkérők tízezrei Görögországban torlódnak fel, egy egyre nehezebben kezelhető válsághelyzetet eredményezve.
Az Európai Unió kollektív menekültügyi válságkezelése eddig csupán egy 160 ezer főre kiterjedő átmeneti kvótarendszerre volt elég, melynek végrehajtásához továbbra is a tagállamok jóindulatú együttműködése szükséges. Ennél több szolidaritásra és tehermegosztásra az Európai Unió azonban nem lesz képes a közeljövőben, így a tagállamok lényegében maguk dönthetik el, hajlandóak-e az Európában másodlagos mozgásokat végző menedékkérőket befogadni.
Vasárnap három német tartományban tartottak választásokat, ahol a kormányzó CDU/CSU-SPD nagykoalíció pártjai rosszul szerepeltek, miközben az anti-establishment jellegű AFD megerősödött. Angela Merkel, német kancellár számára nyilvánvaló, hogy a 2017-es parlamenti választásokig a menekültválságot megnyugtatóan kell rendezni, méghozzá úgy, hogy hogy a védelemre szorulók korlátlan befogadásához való következetes ragaszkodás és a „Wir schaffen das” jelmondat nem kérdőjeleződik meg. Mivel az Európai Unió menekültpolitikája erre nem alkalmas, a megoldást csak külpolitikai eszközökkel lehet elérni.
Március 7-én az Európai Unió és tagállamai kemény tárgyalásokat folytattak Törökországgal a Görögországba irányuló irreguláris migráció megállításáról és a Törökországban élő menekültek helyzetének javításáról. A török kormány kihasználva erős alkupozícióját, aránytalan feltételeket (vízumliberalizáció, újabb 3 milliárd euró támogatás, menedékkérők átvétele Törökországból, a csatlakozási tárgyalások felgyorsítása) követelt az Európai Uniótól, miközben nincs garancia arra, hogy jóhiszeműen teljesítené vállalásait.
A gyenge lábakon álló előzetes megállapodás véglegesítésével szemben az elmúlt héten újabb komoly akadályok merültek fel. Ciprus jelezte, hogy nem fogadja el a törököknek biztosított vízummentességet, amíg Törökország nem enged be ciprusi hajókat kikötőibe. A Görögországba érkezett menedékkérők Törökországba történő visszaküldése felveti az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglaltak megsértésének lehetőségét is. Ráadásul az Erdoğan elnök vezette Törökországban újabb ellentmondásos intézkedésekkel korlátozták a sajtószabadságot, miközben a kurd kisebbséggel fennálló konfliktus is tovább eszkalálódik.
A március 17-én tartandó, megismételt EU-Törökország csúcson ezek tudatában kellene egy valóban végrehajtható, minden fél számára elfogadható megállapodást szentesíteni. Valószínűsíthető, hogy erre most sem fog sor kerülni, az újabb tárgyalási forduló mindenekelőtt a Görögországban feltorlódó menedékkérők akut problémájának kezelésével fog foglalkozni.
Az Európai Uniónak, ha nem is heteken, de hónapokon belül azonban választ kell találnia a válságra. Az Egyesült Királyság ez év június 23-án népszavazást tart az uniós tagságról, ami fontos, hogy az integrációt kompetens és kevésbé megosztott állapotban találja, és a napirenden már ne a megoldatlan menekültválság legyen. Erre talán esély is mutatkozik, hiszen a szíriai polgárháború rendezése elérhető közelségbe került.
Bár a genfi békefolyamat továbbra is törékeny, számos más érv szól a rendezés mellett. A minap befejezettnek nyilvánított orosz intervenció megerősítette Aszad elnök pozícióját, miközben a mérsékelt ellenzék háttérbe szorulását az USA és szövetségesei kénytelenek voltak tudomásul venni. Az Iszlám Állam végzetesen meggyengült, és törzsterületének összeomlása leginkább csak azért nem következett még be, mert létezése hasznosabb (az ISIS elleni harc javítja a nemzetközi megítélést, viszont nem kell pacifikálni a potenciálisan ellenséges szunnita arab népességet) a szíriai és az iraki kormány, valamint a kurdok számára. Az öt éve húzódó konfliktus után az Aszad-rezsim által felajánlott kompromisszumos béke minden érdekelt fél számára elfogadható lehet. Nem kérdés, hogy az Európai Unió – bár tagállamainak többsége ragaszkodik Aszad távozásához – fontos szerepet játszhat a békefolyamatban, még ha az a kormányerők decentralizációval és amnesztiával társuló kompromisszumos győzelmét is eredményeznék.
Ha a békefolyamat sikerrel járna, a menekültválság rövidesen csendesülne és a menedékkérők száma újból olyan mértékűre csökkenne, aminek kezelésére a jelenleg fennálló Közös Európai Menekültügyi Rendszer még alkalmas (a más országokból érkezők kérelmei kevésbé megalapozottak, nem feltételenül kell nekik nemzetközi védelmet biztosítani). Ráadásul az Európába érkezett menedékkérők túlnyomó többségét is haza lehetne küldeni, természetesen egyidejűleg Szíria nemzetközi támogatással történő újjáépítésével.
A felvázolt jövőkép megvalósulása természetesen több mint bizonytalan és akár puszta reménykedésnek, wishful thinkingnek is tekinthető. Mindazonáltal az említett megoldás mindenképpen Szíria és az Európai Unió nagy hasznára válna.
Az írás a szerző véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.